Idén egy 100 házból álló mézeskalácsvárost építünk fel a Napfény utca 6. szám mellett.
Ha segítesz.
A játék kezdete 2011. december 10. szombat, délután 4 óra


Helyszín: A Napfény utca 6. számú ház melletti tér

Kedves Barátunk, Ismerősünk, közelebbi vagy távolabbi Szomszédunk!

Egy ideje már kísérletezünk közös mézeskalácsház építéssel, kétszer fogtunk hozzá, az egyik alkalommal a lépcsőházban a szomszédokkal, tavaly a pincében már távolabbi szomszédokkal is, de azt kell mondjam, átütő sikert nem értünk el, ami a mi hibánk, semmiképpen nem azoké, akik részt vettek a rendezvényeken. Azt szeretnénk elérni, hogy télen, az ünnepekhez közel is legyen valamilyen látványosság a lakótelepen, amit nem mi egyedül hozunk létre, hanem alkotóként sokan részt vehetnek a játékban, azonban a helyszínen senki nem fagy meg, ami különösen fontos szempont. A hiba a mézeskalácsváros gondolatmenetében eddig ott volt, hogy a házak felépítését terveztük közös programnak, pedig a város felépítését kellett volna. Idén igazítottunk a stratégián, mi meggyúrjuk a tésztát, adagokba rendezzük, házsablonokat valamint pontos használati utasítást nyomtatunk, és december 10-én, szombaton, délután 4 óra és 6 óra között a Napfény utca 6. szám oldalában felállított sátorban odaadjuk neked a csomagot. Arra kérünk, hogy ha részt szeretnél venni a programban, regisztrálj egy telekért a lap alján.

*Játékszabályok:
A házakat a résztvevők otthon készítik el, a korábbi évek próbálkozásainak köszönhetően bevált receptünk van a cukorhabarcsra, technikánk arra, hogyan ne dőljenek el a falak, és hogyan stabilizáljuk a tetőt a házon. A sütés és összeállítás menetét pontos, képekkel illusztrált leírásban bocsátjuk a játékosok rendelkezésére.

A játékban a részvétel ingyenes. Illetve dehogyis ingyenes, mi összegyúrjunk az alapanyagot, adagokba rendezzük, technológiát és bérelt helyet biztosítunk az építkezéshez, a játékosok befektetik munkájukat, képzelőerejüket, a díszítőanyagot és idejüket.

A mézeskalácsvárosban egy telek maximum egy A/3-as lap (42x30 cm) nagyságú, arra kérünk minden résztvevőt, hogy az alapot legfeljebb ilyen méretűre szabja.

A mézeskalácsházat mindenki saját elképzelései szerint alakíthatja és díszítheti. Természetesen a sablontól eltérő panelekből is létrehozható az alkotás.

A mézeskalácsváros összeépítésére december 17-én, szombaton, délután kerül sor. A regisztrációkor megadott címeden értesítünk, hogy az elkészült házat mikorra hozd vissza ugyancsak a Napfény utca 6. szám melletti kis térre.

A december 17-én összeépített mézeskalácsvárost, december 24-ig lehet megtekinteni a Napfény utca 6. szám mellett.

* Csak az első száz regisztrálónak tudunk (tésztából, sablonból és összeépítési leírásból álló) csomagot biztosítani, december 10-én 16:00-tól.
A regisztráció 2011. december 1-től december 9. péntek éjfélig tart.



A mézeskalácsházakat az ugyancsak mézeskalácsból sütött meglepetés városháza köré, dombos, lankás terepasztalra rendezzük és gyertyákkal kivilágítjuk. Egy kevesebb – sokkal kevesebb - házból álló falut már építettünk egyszer, igazán szép volt. Az idei ha sikerül, az űrből is látszik majd.

Nagyon örülnénk, ha részt vennél az építkezésben.
Kérlek, regisztrálj egy telekért az alábbi űrlapon:

Telekregisztráció
2011. december 10-re szombatra
Kérlek, add meg a regisztrációhoz szükséges adataid:
*-gal jelölt adatokat kérlek mindenképpen töltsd ki!
Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Város:*
Irányítószám:*
Utca neve:*
Házszám, emelet, ajtó:*
Telefonszám:

Várunk december 10-én szombaton, a Napfény utca 6. szám melletti téren.

Üdvözlettel

Keresztesi Barbi -
szervező

Kapcsolódó tartalmak:
>>> Hogyan készítsünk mézeskalácsházat otthon? - Mézeskalácsház recept
>>> Képek a 2009-es mézeskalácsház építésről

e-mail címünk: napfenyposzt_kukac_keresztesi.hu
Creative Commons Magyarország 3.0 - Keresztesi Produkciós Csoport